Körömhajó

A rendezvény új produkciójaként a nyitásra érkező látogatók egy két részből álló UV Show-t tekinthettek meg
Már a kora reggeli órákban hétágra sütött a nap, így a sorban állás örömmel és várakozással telt a körmös szakemberek számára. Ők már tudták, miért érdemes ellátogatni a méltán népszerű Körömhajó rendezvényre.
A siker idén sem maradt el. A Duna legnagyobb konferencia-hajója üdvözlő itallal várta a látogatókat, akik hamar feltalálták magukat a sokak számára már ismerős környezetben.
A rendezvény új produkciójaként a nyitásra érkező látogatók egy két részből álló UV Show-t tekinthettek meg. A fekete, a múltat szimbolizálta (Mészáros Krisztina alkotása), a fehér pedig a jövőt és a jót (Almási Henrietta kreációja) jelképezte. A foszforeszkáló díszítések misztikus világa az összes nézőt ámulatba ejtette. Ez idő alatt Almási Henrietta a bolognai világvásáron képviselte a Crystal Nails csapatát, ezért modelljét és a Crystal Nails kinti standját interaktív kapcsolat segítségével mutatta be a Körömhajó résztvevőinek.
Később egy zenés, táncos neonparádés körömshow és „géshow” következett. A táncosok körmein a nyitott tégelyek asztalánál segítő oktatók által előre elkészített díszek foszforeszkáltak.
Extravagáns elemekből a nap további részében sem volt hiány, Mészáros Krisztina például kígyóbőrrel borított körmöket készített modelljének.
A Milánó Mix-ben, a legújabb milánói díszítési technikák „háromkezes” előadása alatt Elena Veretenko mintáival ismerkedhettünk Nagyné Kovács Gabriella, Újvári Barbara és Fekete Zsuzsanna bajnokok tolmácsolásában. Új finomszemcsés porokkal és akrilfestékkel mutattak be párhuzamosan új típusú kőmintát, lepkeszárnyat és virágot a figyelmes nézőknek.
Fekete Zsuzsanna technikai tréningje a tőle megszokott pörgős, tanulságos, munkakedvcsinálós stílusában új technikákról, EDGE körmökről, pillangó sablonról szólt.
A Körömhajó sztárvendége, Valentina Denisenko a világszerte elismert díszítő oktató, a Denisenko Akadémia vezetője számos tanáccsal gazdagította a kollégák tudását. Elsősorban az általa szabadalmaztatott EDGE forma készítését mutatta be részletesen, majd az új forma díszítését porcelánnal és akrilfestékkel.
Végül Újvári Barbara újszerű módon zselével és akrilfestékkel, képzőművész módjára festett mintákat modellje körmére.
Mondjad!